Magyarországi Dzogcsen Közösség három napos elvonulást szervez KONTEMPLÁCIÓ GYAKORLATA címmel az elvonulást vezeti FABIO MARIA RISOLO Szanti Maha Szangha okató

Fabio Maria Risolo 1958-ban született Olaszországban, a Nápolyi egyetemen filozófiából szerezte egyetemi diplomáját. Fabio költő és termékeny esszéista, gyakori óraadó több olasz egyetemen az írás didaktikája témájában. Fabio aktívan követi és gyakorolja Csögyal Namkhai Norbu tibeti Mester által átadott dzogcsen tanításokat. A Dzogcsen Közösségben 2010. óta SZMSZ alap, 2014. óta pedig első szintű SZMSZ oktató, 2017. óta nemzetközi kék gakjil. Sok magyarázó és meditációs kurzust vezetett Olaszországban és különböző európai országokban. A Shang Shung Intézettel együttműködésben szerkesztette Csögyal Namkhai Norbu három kötetét: Gurujóga (2011), Shiné és Lhagthong a Dzogcsen tanításban (2013); A Dzogcsen Közösség kis szószedete (2012). Tavaly nálunk is vezetett már egy nagy sikerű kontemplációval foglalkozó kurzust. Továbbra sem térünk el ettől a témától, de szó lesz a szemzinekről és arról is, mi is a dzogcsen gyakorló ismérve Rinpócse vizója szerint.

Dátum:
2018. április 20.-22. / péntek, szombat és vasárnap
Helyszín:
A Tan Kapuja Buddhista Főiskola – Sarok dharma terme (1091 Budapest, Börzsöny utca 11.)
Oktató:
Fabio Maria Risolo, 1. szintű Szanti Maha Szangha oktató
Időpontok:
péntek:        18:00 – 21:00
szombaton: 10:00 – 12:30 és 15:30 – 18:00
vasárnap:     10:00 – 12:30 és 15:30 – 18:00
RÉSZVÉTELI DÍJ:
Az elvonulást a nagylelkűség elve alapján önfinanszírozóan rendezzük meg. Kérünk mindenkit, hogy a lehetőségeihez mérten járuljon hozzá a költségekhez. A javasolt felajánlás 16.000 Ft, tagoknak és diákoknak 12.000 Ft. 
RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK:
A gyakorló rendelkezzen Chögyal Namkhai Norbu Rinpócse dzogcsen átadásával (értsd. közvetlen bevezetésen való részvétel, Rinpócse élő vagy internetes tanításainak egyikén kapott átadás). 
ELŐZETESE BEJELENTKEZÉS:
az info.dzogchen@gmail.com címen legkésőbb április 15-ig.
További információk: www.dzogchen.hu * www.facebook.com/dzogchenbudapest

Fabio Maria RISOLO elvonulása 20180420-23