Csodálatos tibeti nyelv tanulása, közösségi szinten

Kedves Gyakorlók,

Az októberi Khaita-Drajyor kurzus sok örömöt okozott a résztvevők körében. Sokkal többet kaptunk ettől a tanfolyamtól, mint amire előzetesen számíthattunk.

Többünkben felmerült az igény, hogy ezt érdemes közösségi szinten is folytatni…

…mert a tibeti szavak jelentésének megértése és a hangok helyes kiejtései a táncnak gyönyörű tartalmat tudnak adni. Így gyakorolva a jelenlétet, a mozdulatok nagyobb átéléssel fejezik ki a dalok tartalmát: a tiszteletünket a Mesternek, a jókívánságainkat minden érző lénynek, az öröm és emelkedettség érzését, amely a tibeti kultúra szent helyeihez kapcsolódik generációk óta.

A tibeti írás és olvasás szabályainak tanulása mellett igazán frissítően, üdítően hatnak a sokszínű Khaita táncok. Amikor arra van szükség akkor felfrissítenek, máskor ellazítanak, pihentetnek.

Ezért a gakjil megteremtette a feltételeit:

Tibeti – (Drajyor) gyakorlásra Khaitával fűszerezve 2018. December 2.-án Zserdin Zsuzsával A Tan Kapuja Buddhista Főiskola Nagytermében.

Zsuzsa évek óta szorgalmasan tanulja a tibeti nyelvet, többen – nagy megelégedettséggel – tanultatok már tőle tibetiül.

Elmondása szerint a tibeti nyelv alapfokú ismerete (például a tibeti szótag szerkezete, írása és olvasása) nagymértékben megkönnyíti a Drajyor elsajátítását is. A tapasztalatok szerint az alapok elsajátítása nem olyan nehéz, és ráadásul megéri megtanulni, hiszen a „Tibeti abc” – maga is olyan, mint egy mantra.

Az egész napos program:

9:30-11:00 – tibeti nyelv tanulása, 1-1 Khaita tánc
11:00-11:30 – szünet
11:30-13:00 – tibeti nyelv tanulása, Khaita táncok
13:00-14:15 – ebéd szünet
14:15-16:15 – tibeti nyelv tanulása, Khaita táncok
16:30 – Ganapuja Dakini napon

A tibeti nyelv és a Drajyor-kiejtésének tanulásánál szintén fontos a rendszeres gyakorlás, ezt fogják támogatni december 2-ától havi rendszerességű, felajánlás alapú összejöveteleink.

Hiszünk benne, hogy a tanulás könnyed és élvezetes is lesz, valamint számos sikerélménnyel gazdagodhatunk általa!

Szeretettel várunk titeket, gyertek minél többen!

Kérés: kottafüzetet hozzatok magatokkal.

Üdvözlettel:

Ákos, piros gakjil

Kategória: Uncategorized | A közvetlen link.