KYE HO!
Értelmes lény, figyelj!
Ha a valódi állapotnak megfelelően gyakorlod a dharmát,
Minden erényessé válik.
Őseredeti állapotod közvetlen jelenléte
Természeténél fogva önmagától tökéletes.
Ez csodálatos!
— Urgyen Tendzin
„A könyv Togden Urgyen Tendzin (1888- 1962), egy olyan tibeti jógi kivételes élettörténetét mutatja be, aki halála során fizikai testét az öt elem lényegiségébe oldotta, ami a dzogcsen, a tibeti buddhizmus legfelsőbb tanítása szerint az egyik legmagasabb szintű megvalósítás. E könyvet unokaöccse, Csögyal Namkhai Norbu, korunk egyik legnagyobb dzogcsen mestere állította össze saját emlékeiből és a nagy jógival és tanítványával, Szala Karma Szamtennel folytatott párbeszédeiből. A könyv végigkíséri a nagy jógi életét egészen gyermekkori küzdelmeitől azokon az eseményeken keresztül, amelyek tanítójához, a kivételes Adzom Drukpához vezették, majd tovább az önmegvalósításhoz vezető nehéz útján. A történet végén Csögyal Namkhai Norbu elbeszéli Urgyen Tendzin kínai fogságban bekövetkezett halálának történetét, amelyben szemtanúk felfedezik, hogy bár báránybőr köntöse egyenesen, ülő testtartását felvéve maradt, teste nem volt benne – ez bizonyítja, hogy teste szivárványtestbe olvadt.”
Kiadta a Magyarországi Dzogcsen Közösség.
A kiadvány megvásárolható a shopban gyakorlások idején: kedden csö után Bajtai Tibort keressétek, pénteken Kubát Erzsit. Megrendelhető továbbá a közösségi webshopban: https://www.dzogchen.hu/konyvek-bolt/, ahol minden információt megtaláltok a rendeléshez.
A közösség és a felhatalmazott oktatók rendszeresen szerveznek kurzusokat, és heti gyakorlási lehetőségeket. További infók az FB oldalunkon @dzogchenbudapest, valamint a honlapunkon.