Kedves Gyakorlók,
közreadjuk Rinpocse egyik legrégebbi tanítványának, Costantino Albininek az április 06-án elhangzott beszédét magyar nyelven, Dzamling Garból, a Nemzetközi Dzogcsen Közösség éves találkozóján. Biztos vagyok benne, hogy mindenki fog benne találni olyan részt, ami személyesen neki szól Costantino értékes beszédéből. Váljon mindannyiunk javára!
Üdv, Balázs, kék gakyil
Costantino Albini – Santi Maha Sangha Oktató
Jó reggelt kívánok mindenkinek! Mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy a magam nevében beszélek, és nem képviselem a szervezetet semmilyen szempontból. Mindössze Rinpocse egy tanítványa vagyok. De úgy érzem, hogy meg kell osztanom veletek valamit, ami csupán az én személyes véleményem, miközben tudom, hogy tart a gyászév és az elcsöndesedés, vagyis gyászolunk és feldolgozzuk az érzéseinket és a gyásszal járó mély szenvedésünket.
Néhány személyes megjegyzést és észrevételt szeretnék tenni a Dzogcsen Közösségünkkel kapcsolatban, miután szeretett Mesterünk eltávozott. Mint korábban említettem, ez csupán a személyes véleményem és úgy kezelitek, ahogy akarjátok. Ne adjatok neki túl nagy fontosságot, ez csupán a privát véleményem. Érthetek vele egyet vagy sem.
Rinpocse 40 éven keresztül tanított bennünket. És amellett, hogy tanítónként tevékenykedett, ő volt a Közösségünk szíve, minden inspiráció és identitásunk forrása. Így hát, amíg fizikai valójában is jelen volt fel sem merült bennünk a kérdés, hogy mi a mi közösségünk és hogyan tekintsünk magunkra.
És most, hogy Mesterünk eltávozott megjelent bennünk az igény, hogy definiáljuk azt, hogy mik akarunk lenni és hogyan jelenítsük meg magunkat szervezetként. Tehát az első dolog, amit látok, az annak a kérdése hogy, miként pozícionáljuk magunkat. A kérdés pedig így szól: egyházi csoportként határozzuk meg magunkat vagy egy spirituális közösségként, netán olyan társadalmi csoportként, ahol egyénileg vagyunk jelen egy kifejezett szándékkal, de mégis csoportba tömörülve? Vagy valami egészen másról van szó?
Tudjuk nagyon jól, hogy a Dzogcsen Tanítás nem egy vallás. És nem filozófia. Mégcsak nem is valami szabályok gyűjteménye egy jobb élet reményében. Egyfelől sokkal kevesebb mindennél, másfelől pedig sokkal több is. De tudjuk, hogy a nyugati kultúrában ezeknek a meghatározásoknak milyen széles skálája létezik. És mégis, ami igazán számít az a Nemzetközi Dzogcsen Közösség jelenléte és szerepe a világban. Itt vagyunk és itt élünk.
Mégis az én személyes véleményem szerint a fő kérdés az, hogy hogyan folytatjuk egyéni gyakorlókként, mivel úgy látom, hogy a Közösség egyénekből tevődik össze. És ebből az következik, hogy a Közösség értékét a benne lévő egyének értéke adja. Ha az egyének nem bírnak semmilyen értékkel, úgy a Közösségnek sem lesz.
Ami a közvetlen bevezetés kérdését illeti, valami hasonlót tudok mondani, mint amit Steven mondott előttem. Mostanáig a közvetlen bevezetésben számos gyakorló részesült szerte a világban az elmúlt 42 év során. Ez a szám most lezárult. Többé nem tudunk újabb embereket támogatni Rinpocse által adott közvetlen bevezetéshez. Rinpocse egy másik dimenzióban tartózkodik immár. Így a feladatunk az – úgy vélem – hogy Rinpocse értékes hagyatékát megőrizzük és termőre fordítsuk egymás között. Mi vagyunk azok, akik egy napon a tanítások letéteményesivé válunk a saját megvalósításunkon, viselkedésünkön és példánkon keresztül az egész világban.
Nincs senki most, aki képes lenne Rinpocse tanításait tanítani. Nincs senki most, aki Rinpocse lehetne. Amit tehetünk és tennünk is kell, hogy összegyűlünk, gyakorlunk együtt, megtesszük a tőlünk telhető legtöbbet a megértésünk elmélyítéséért, amit megkaptunk anélkül, hogy elfelednénk a relatív és abszolút bódhicsitta valódi szellemiségét, ami mindennek az alapja.
Mi nem egy szokásos dharma csoport vagyunk. Nem egy hagyományos elvek szerint működő Szanghát alkotunk. Nem tartozunk egyetlen buddhista, tibeti vagy egyéb hagyományhoz. A Dzogcsen Közösség, amit Mesterünk kitűzött valami egészen új és eredeti. Laikus, világi emberek vagyunk a világ minden tájáról szakmával, családdal. Eltérő kulturális háttérből érkezünk, különböző nyelveket beszélünk és mindeközben mindannyian egyénileg és személyesen megkaptuk a közvetlen hozzáférést a tudáshoz, ami túl van kulturális, vallási határokon. Semmi egyéb nem korlátozza ezt, csak a mi korlátoltságunk.
Ez a közvetlen tudás egy egyéni élmény és tapasztalat, és mint ilyen, nem osztható meg másokkal. Csupán egy megvalósított mester képes ezt megosztani a közvetlen bevezetésen keresztül. A mi közvetlen tudásunkat lehet és kell is fejlesztenünk és ez az evolúció útja, ez az amit Rinpocse mindig is tanított nekünk. Amit tehetünk, hogy az átadást egyéni és közösségi szinten is a fejlődés és az evolúció hasznára fordítjuk.
Személyes véleményem az, hogy mi Rinpocse tanítványai vagyunk, együtt tanultunk és gyakoroltunk vele és folyamatosan kaptuk a tanításokat; most pedig egy hatalmas örökséggel és hagyatékkal rendelkezünk. De ahogy minden családban, amikor a családfő eltávozik, egy új korszak eljövetele köszönt be. Nincs többé családfője a családnak, felnőttek vagyunk. Én ezt így látom.
Nem emlékszem az elmúlt évekből olyanra, amikor Rinpocse szabályokat vagy előírásokat adott volna nekünk. Ehelyett ő mindig arra bátorított minket, hogy hozzuk meg a döntéseinket mi magunk a teljes jelenlét és tudatosság állapotában, amikért aztán teljes felelősséget is kell viselnünk. Ha tudom, hogy a tetteim bizonyos sorozata meghatározhat és meg is határoz egy bizonyos karmát, akkor az kizárólag az én felelősségem, hogy ennek tudatában megteszem ezt vagy sem.
Ha például egy vadzsratestvérünk úgy dönt, hogy Dzogcsen Longde beavatást ad a közösségnek, akkor vajon melyikünk kérdőjelezheti meg, hogy adhat-e vagy sem. Úgy vélem, hogy ez az ő karmája, ez az ő döntése. És szeretném hinni, hogy ebben az esetben az illető tisztában van azzal, amit tesz és a motivációjában tisztelettel fordul a tanítás iránt és nagy együttérzéssel. Ez az amiben én hinni akarok. De ugyanakkor ez az illető személyes ügye lesz az értékes tanítás védelmezőivel. Nincs ezzel teendőnk. Nem ítélhetjük meg.
Rinpocse víziója az, hogy a Dzogcsen Közösség elsődlegesen Dzogcsen gyakorlók közössége, vagyis a Dzogcsen gyakorlók alkotják a tartalmát és a formáját annak, amit Dzogcsen Közösségnek hívunk. Az egyetlen alapelv, ami az egyén cselekvésére vonatkozik a szervezeten belül – véleményem szerint – az együttműködés alapelve, de ma a mondanivalóm elsődlegesen az egyéni gyakorlókra vonatkozik. Úgy gondolom, hogy alapvetően magunkat kell megvizsgálni ebből a szembontól. Ahogy a Mesterünk mindig is mondta, magunkat figyeljük meg. Tegyük fel a kérdést: Dzogcsen gyakorló vagyok? Dzogcsen gyakorló vagyok? Milyen szintű és mélységű az elkötelezettségem? Milyen mértékben vagyok képes együttműködni a vadzsratestvéreimmel?
Ha ebben a pillanatban még nem érzem, hogy valóban Dzogcsen gyakorló vagyok, hogyan tudok elköteleződni, hogy egyszer valóban azzá váljak ebben az életben. Egy Dzogcsen gyakorló, a legalapvetőbb meghatározás szerint, olyasvalaki, aki rendelkezik közvetlen bevezetéssel egy olyan mestertől, aki a Dzogcsen vonal valódi hordozója, továbbá elkötelezett a gyakorlás irányában, hogy annyit tartózkodjon a Gurujóga, az őseredeti állapot vagy az azonnali jelenlét állapotában, amennyit csak tud. Számos a név és a megnevezés, de a cél az, hogy fejlesszük a képességeinket, hogy integráljuk ezt az állapotot a mindennapi életünkbe. Egy gyakorló célja, hogy elérje azt az állapotot, ahol már nincs különbség a gyakorlás és a hétköznapi élet között. Ebből pedig az következik, hogy az egyetlen személy, aki ítélhet feletted, az te magad vagy. Egyikünk sincs felhatalmazva arra, hogy ítéletet alkosson másról. Alapvetően szabadok vagyunk. Mindig is szabadok voltunk csak nem voltunk ennek a tudatában, de minden pillanatban szabadok vagyunk, hogy döntsünk a tetteinkről. És mi vagyunk az egyetlenek, akik ezek következményeiért felelősek.
És mindezek mellett van egy további kérdés, hogy van egy elsődleges és lényegi küldetésünk, amivel kapcsolatban azt hiszem mindannyian egyetértetek velem, egy megvalósításra váró küldetés; ez pedig a megvalósítás elérése minden érző lény javára, ugye? És nemcsak, hogy egy küldetésünk van ezzel kapcsolatban, hanem kaptunk egy hihetetlenül értékes, erőteljes és jótékony eszközt ennek a célnak a megvalósításához. Úgy érzem, hogy változást tudunk elérni a világban, ha tudatában vagyunk az ajándéknak, amit kaptunk. Meghatalmazást kaptunk a közvetlen bevezetésen keresztül. Mindenünk megvan immár, amire szükségünk van. Itt az ideje, hogy ráébredjünk, hogy felnőttünk. Hogyan akarjuk integrálni ezt a társadalmat, amiben élünk, hogyan akarunk cselekedni annak érdekében, hogy változást érjünk el a korunkban, a társadalomban, ami tele van szenvedéssel – nemcsak a mi Közösségünkben, hanem mindenhol körülöttünk – bizonytalansággal, számos és alapvető változásokkal. Mi az eszközünk, hogy eredményesek legyünk mindebben? A legjobb és leghatékonyabb eszközeink – azt hiszem – azok az emberek, akik részesültek a tanításban, és akik kinyitják a szívűket, ahogy egy bódhiszattva teszi. Akik sugározzák a kedvességet, a szeretetet, a jelenlétet és a tudatosságot, folytatják a Gurujóga állapotában, a jelenlétben és tudatosságban tartózkodást együttműködve a körülményekkel, Rinpocse példáját követve. Kövessétek Rinpocse példáját. Járjatok a nyomában. Ez az, amit tehetünk, és amit tennünk kell, ha azt akarjuk, hogy a Közösségünk tovább éljen. Ez az én személyes véleményem, ennyit szerettem volna mondani.
Köszönöm.
