Galingteng, egy kis nomád falu Dergében, ahol az egyik legfontosabb szent hely található az egész régióban. Régebben a kolostorokat a falu lakossága támogatta, de napjainkban a tibeti közösség súlyos anyagi nehézségekkel küzd, így már nem tudja állni a kolostorok költségeit.
Nekünk az ASIA-ban Galingteng támogatása a tibeti kulturális és spirituális identitás megőrzését jelenti, hogy továbbadhassák a következő generációknak és ismertté válhasson a világ többi részén is. Ezért kezdtünk 1993-ban egy integrált programba a térség fejlesztéséért. A 2000-es év kezdetétől 2001-ig a pekingi Holland Nagykövetség segítségével felépítettük a kolostorban a tanulmányok kollégiumát. 2000-től 2002-ig magánszemélyek adományaiból és a pekingi Finn Nagykövetség hozzájárulásával rekonstruálásra került a kolostor történelmi emlékműve. 2001-ben építettünk egy kis iskolát, melyet aztán a kolostornak adományoztunk.
Az olasz Külügyminisztérium és a Cooperazione Italiana által adományozott összegeknek köszönhetően 2002 és 2008 között építettünk egy klinikát és kiképeztük hozzá az egészségügyi személyzetet. 2003-ban a pekingi Luxemburgi Nagykövetség segítségével elláttuk minden szükséges felszereléssel, eszközzel a kolostor könyvtárát, konyháját és az ágyait.
2004-ben kezdtük el a kolostorban élő szerzetesek hosszútávú támogatási programját.
2007-ben Bolzano Tartomány, Tavola Valdese, a HIT Alapítvány és magánszemélyek adományainak köszönhetően, elkezdtük a Derge-i Iskola építését. 2007 és 2008 között Toszkána Régió adományaiból kibővítettük a tanulmányi kollégiumot 17 új hálóteremmel és a Kollégium szertartásterme falfestményekkel lett díszítve.
2009-ben egy tűz megsemmisítette a Kollégium hálótermeit és a szertartástermet; magánszemélyek adományainak és Tavola Valdese-nek köszönhetően, mindössze egy év alatt újjáépült az összes hálóterem és a helyreállításra került a szertartásterem a festményeivel együtt.
2014-ben építettünk egy elvonulási központot Shub Lung szent hegyén, a Lhalung völgyben, amit fel is szereltünk minden szükséges berendezési tárggyal: asztalokkal, ágyakkal, fűtőtestekkel, könyvespolcokkal, szertartási tárgyakkal, könyvekkel, takarókkal, vízmerő edényekkel, ruhákkal a szerzetesek számára, stb. összesen hozzávetőlegesen 130 000 jüan értékben (kb. 20 000 euró).
2016-ban a Shub lung-i Szent hegyen lévő elvonulási központban elkezdtük további 18 szoba, és egy templom építését (amely tanteremként is használható lesz), amelyek majd bebútorozásra kerülnek, és előrelépést tervezünk a vízellátó rendszer karbantartásának ügyében is.
A hosszútávú támogatóink segítségének köszönhetően Galingteng szerzetesei folytathatják tanulmányaikat és gyakorolhatnak az elvonulások során.
Csatlakozzon a projekthez!
-
KÖZBENJÁRÁSI TERÜLET
Kulturális örökség megőrzése
-
KÖZBENJÁRÁS TÉRSÉGE
Tibet
-
PROJEKT CÉLJA
Megőrizni a Galingteng kolostor spirituális és kontemplációs (szemlélődő, elmélkedő) hagyományait.
-
KEZDÉSI DÁTUM
1993 január
-
TÁRSFINANSZÍROZÓK
- TÁMOGATÁS HOSSZÚTÁVÚ TÁMOGATÁS