Kedves Gyakorlók!
A Dzogcsen Közösség elsődleges feladata Rinpocse víziója szerint a Dzogcsen Tanítások fenntartása és megőrzése a jövő generációi számára. Maga a Tanítás a Dzogcsen gyakorlóiban él.
A jelenlegi helyzetben, az aktuális körülményekkel dolgozva, éppen ezért kiemelt fontossággal bír a gyakorlók és környezetük egészségének a védelme, a megelőzés.
A héten minden nap végeznek Guru Tragphur gyakorlást Merigárban és Dzamlinggárban. Azonban ezt webcaston keresztül teszik. Merigárban például kizárólag a Gyakorlást vezető személy, a webcast közvetítésért felelős gyakorló és a Gekö vannak jelen! Most még a helyben élő gyakorlók sem mennek Merigárba közösségi gyakorlatokat végezni, vigyáznak egymás egészségére!
Idehaza a TKBE-TKBF épületeiben – a magyar kormány döntésének megfelelően – az alábbiak lépnek életbe a mai naptól:https://www.tkbf.hu/foiskolai/hirek/2020/03/11/tajekoztatas-az-orszagos-veszelyhelyzet-kihirdetesenek
A legfontosabb minket érintő pont a következő a TKBE-TKBF épületeire vonatkozóan:
1. Március 12-22-e között minden óra, főiskolai és egyházi tanfolyam, egyéb közösségi program elmarad.
Igazodva Közösségünk nemzetközi irányvonalához és együtt dolgozva a helyi körülményekkel értesítünk Titeket, hogy a meghirdetett Közösségi gyakorlásokat és a következő hetekre tervezett elvonulásokat elhalasztjuk.
Jó hír azonban, hogy kísérleti jelleggel tervezünk közös gyakorlásokat a Zoom rendszeren keresztül, amelyet a napokban teszteltünk! Ennek kidolgozása folyamatban van, az oktatókkal és gyakorlatvezetőkkel egyeztetjük a lehetőségeket.
A fejleményekkel kapcsolatban jelentkezünk.
Üdvözlettel,a Gankyil